Csökkents, hogy növekedhess!

Greenion blog

Greenion blog

Növekszik a fényszennyezés a világban

2016. június 16. - Greenion

A csillagászat és a természetvédelem számára rendkívül fontos jelenség a fényszennyezés, amely az esti égbolt mesterséges fényekkel történő felesleges megvilágítását jelenti.

fenyszennyezes.jpg


Fabio Falchi olasz tudós és kutatócsoportja közzé tette a 2001-es fényszennyezettségi atlasz újabb kiadását, mely szerint egyre kevesebben láthatjuk a csillagokat az égen. A Science Advances című szaklap legújabb kiadásában megjelent kutatás szerint a fényszennyezettség már az emberek 80%-át sújtja a világon. Ez azt jelenti, hogy például a Tejutat már csupán az európaiak 60%-a figyelheti meg otthonából.
A kutatás eredményei nem sok jót jósolnak, hiszen a fényszennyezés nem csak azért jelentős, mert egyre kevesebben csodálhatjuk majd a csillagokat. Inkább azért tartunk rossz irányba, mert az éjszakai állatok tájékozódását is veszélyezteti a feleslegesen használt mesterséges fény. Emellett pedig a növények növekedését is hátráltatja a folyamat, ami mind az állatokra, mind az emberiségre veszélyt jelent. Az USA kutatásai alapján az ember számára az alvás közbeni sötétség rendkívül fontos a hormonális egyensúly fenntartása szempontjából. Éppen ezért arra kellene törekednünk, hogy lehetőség szerint lokálisan kevesebbet égessük a lámpákat, különböző otthoni fényeket, ezzel is csökkentve a fényszennyezés mértékét.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://greenion.blog.hu/api/trackback/id/tr98814402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása