Súlyos detonációk rázták meg Kelet-Kína kikötővárosát, Tiencsint augusztus 12-én, szerdán éjjel, majd 15-én, szombaton újra. A katasztrófának hozzávetőlegesen 100 áldozata és 500-nál is több sérültje van.
forrás: Hvg
A Pekinghez közeli Tiencsin iparnegyedében levő vegyszerraktár felrobbanása óta folyamatosan oltják a tüzet, vegyvédelmi alakulatok járják a helyszínt, mérve a levegőbe jutó mérgező gázok mennyiségét és a talaj szennyezettséget. A Zsujhaj International logisztikai vállalat raktárépületében ammónium-nitrátot, kálium-nitrátot, kalcium-karbidot és súlyosan mérgező nátrium-cianidot tároltak. Szakértők szerint a raktárban tárolt vegyszerek robbanásának ereje felér 3 tonna TNT robbanóerejével. Bár a lakó- és középületek 1000 méteres körzetében tilos veszélyes anyagokat tárolni, ebben az esetben a raktárépülethez legközelebbi lakótömbök 500 méteren belül voltak, így nem csoda, hogy a környező házak összedőltek és a kikötőben parkoló autók mind kiégtek.
forrás: BBC
A mérgező anyagok terjedése miatt a hatóságok már a szerdai robbanás után elkezdték kitelepíteni a veszélyes övezetben lakókat, az orvosok pedig a városban felállított sátrakban látják el a sebesülteket.
forrás: The Atlantic
A kínai államelnök a pusztításért okolható személyek szigorú felelősségre vonását ígérte, így a hatóságok már őrizetbe vették a vállalat több vezetőjét is. Tiencsin városvezetése pedig megkezdte a veszélyes anyagok tárolásával kapcsolatos konzultációját a hasonló vegyi anyagokat tároló vállalatok vezetőivel. Hétfő estig ígérték, hogy összegyűjtik és megsemmisítik a robbanások környékén található nátrium-cianid maradványait. A szennyezett vizű zagygátakat homok- és földakadályokkal erősítik, hogy elkerüljenek egy másodlagos katasztrófát. Elmondásuk szerint a megfigyelőállomások adatai mind a levegő, mind a vízminőség szempontjából biztonságos értéket mutatnak.
A közvélemény döbbenten áll az eset előtt, a napokban több helyen is tüntettek, a tűzben életüket vesztő személyek hozzátartozóival az élen. Okolják többek között a közel 40 tűzoltó haláláért felelős tűzoltóparancsnokokat azért, mert nem képezték ki megfelelően a tűzoltókat. Bevált módszer Kína-szerte ugyanis, hogy a gyakori tűzbalesetek miatt nem hivatásos, önkéntes embereket is toboroz a tűzoltóság.
forrás: The Guardian
Tiencsin katasztrófájától szinte az egész világsajtó hangos volt az elmúlt egy hétben, ennek köszönhetően számos valótlan információ jelent meg a történtekkel kapcsolatban - állítja a kínai internetfelügyelet. Hogy ez valóban így van-e, hogy a lapok pánikkeltési céllal félrevezető információkat is közöltek, nem tudni, ennek ellenére a hatóságok több weboldalt bezártak, honlapengedélyeket vontak vissza és internetes fiókokat blokkoltak.